Ritka a tehetséges ember ?

Jó estét mindenkinek !

Mai témánk miért ritka a tehetséges ember ? Talán már ti is elgondolkodtatok rajta, miért olyan kevés ember tehetséges ? Én meglátásom szerint, a szülöi nevelés hibája miatt van . A két legáltalánosabb hibáról fogok beszélni most, a szöveg nem valós történet lesz és így a nevek is benne kitaláltak a szemléltetéshez. Na első hiba, gyermek megszületik és olyan 3 éves korától elkezd érdeklődni mindenről . Kezdi felmérni a világot, ismerkedik az élettel és sokat kérdez természetesen a szülőtől . Ilyenkor még a gyermekek nagyon boldogok, főleg ha minden kérdésükre megkapják a választ. Óvodába megkezdődik az első komolyabb fejlesztések, rajzol, énekel, táncol, gyurmázik a gyermek. Ilyenkor már kezd kikörvonalazódni a gyermek érdeklődési kőre és már megjelennek az első jelzések, miben lehet tehetséges majd. 7 éves lesz megkezdődik az iskola, itt már a gyermeknél mindenképp látni, mi után érdeklődik és itt már lehet érezni, miben lehet a gyermek tehetséges. Itt szokott elkezdődni legtöbbször a hiba, a szülő nem azt nézi miben erős a gyermek és abban támogatja, hanem hajták a saját elképzeléseik szerint. Ha a gyermek rajzolni szeret, akkor rajzoljon, ha táncolni, akkor táncoljon, ha énekelni, akkor énekeljen. Sok szülő meg elküldi sportolni mondjuk, ahelyett, hogy a gyermek érdekeit nézné. Na most ha a gyermek olyan dolgot csinál, amit a szülő csináltat vele, akkor lehet megcsinálja a szülőnek, de nagyon kis esélye lesz annak, hogy sikeres és tehetséges lesz. Főleg akkor, ha 8 évesen a gyermek a szülő elé áll és kijelenti ő táncolni szeretne és ha felnőtt lesz táncos ként szeretne dolgozni . Ilyenkor a rossz szülő egyből lekiabálja a gyermeket és megmondja tanulj, majd leszel, az ami leszel. Anyád is áruházban pénztáros, én meg a gyufagyárba gépkezelő . Tehát a gyermeknek egy életre elveszik a kedvét attól, amit szeretne csinálni és így esélye se lesz, hogy kiderüljön tehetsége van-e hozzá vagy sem ? Második hiba szerintem, mikor már kis korában a gyermeket, mondjuk hegedülni taníttatjuk. Legyen a gyermek neve mondjuk Gézuka, aki próbálgatja a hangszert, a szülő meg isteníti és agyon dicséri. Gézuka kap elég önbizalmat otthon, ha vendégek jönnek, előadja a hegedűn a kedvenc dalát. A vendégek is agyon dicsérik természetesen, hogyan nézne ki ha nem dicsérnék ? Meg lesz az ego és jöhet az első tehetségkutató műsor mondjuk az X fakt... :) . Na itt bemegy a színpadra nagy boldogan, bemutatkozik, őrül végre látja az egész ország. Előadja a számát és a mentoroktól megkapja élete első döfését . Itt szembesül vele Gézuka, hogy hát mégse annyira tehetséges mint, ahogy a család mondta neki. Ekkor látni rajta egy világ dőlt össze benne, éveken át azt hallotta otthon, milyen jó zenész és világsztár lesz . Köszönöm a figyelmet mindenkinek aki olvassa.

Fel ugrás